#A velünk élő Covid

50 éven át alulteljesítő generáció és egy elpuskázott lehetőség – tanult-e valamit az iskola az öt éve elrendelt bezárásból?
 

50 éven át alulteljesítő generáció és egy elpuskázott lehetőség – tanult-e valamit az iskola az öt éve elrendelt bezárásból?

Több évfolyam tudásában máig mérhető, jelentős hiányt okozott a koronavírus-járvány időszaka, sőt valószínűleg ők egész életükben hordozzák majd ezt a hátrányt, az oktatásirányítás pedig nem tesz semmit a felzárkóztatásért. Az iskolákat felkészületlenül érte a bezárás, és nem sok mindent tanult a közoktatás a karantén alatt.


A tudósok nem hittek Karikó Katalinéknak – Pardi Norbert az mRNS-vakcinák rák elleni bevethetőségéről
 

A tudósok nem hittek Karikó Katalinéknak – Pardi Norbert az mRNS-vakcinák rák elleni bevethetőségéről

A gyógyszercégeknek masszív bevételük lett az mRNS-vakcinákból, ezek jelentős részét visszaforgatják a kutatásokba, így már nem évi 5-6, hanem 40-50-100 klinikai vizsgálat folyik mRNS-alapú készítményekkel – mondja Pardi Norbert, a Pennsylvaniai Egyetem mikrobiológiai tanszékének professzora, aki még 2011-ben csatlakozott a Karikó Katalin és Drew Weissman laboratóriumában zajló kutatásokhoz. Jelenleg már a saját laboratóriumát vezeti Philadelphiában, ahol vakcinák fejlesztésével foglalkoznak részben olyan fertőző betegségek ellen, mint az influenza, de vannak eredményeik az mRNS-alapú rákvakcinák területén is.


Mintha meg sem történt volna? A maszkot eldobtuk, de Covid-traumáink velünk maradtak?
 

Mintha meg sem történt volna? A maszkot eldobtuk, de Covid-traumáink velünk maradtak?

Hónapokon át tartó bezártság és példátlan veszteségek jellemezték a koronavírus-járvány időszakát, különösen 2020 tavaszát. Fizikai egészségünk mellett szinte mindannyiunk lelki békéjét is felforgatta a megváltozott helyzet – még abban az esetben is, ha valaki megúszta a fertőzést, és gyászolnia sem kellett. Öt évvel a járvány kitörése után néztük meg, az akkori traumák mennyire bizonyultak tartósnak, mennyit tanultunk a járványból.


„A járvány előtt ritkán láttak síró sebész főorvosokat” – a magyar orvosok nagy része ma is szakértői segítségre szorulna
 

„A járvány előtt ritkán láttak síró sebész főorvosokat” – a magyar orvosok nagy része ma is szakértői segítségre szorulna

Eleinte tapssal és adományokkal köszönték meg áldozatvállalásukat, később rajtuk csattant a járvány frusztrációja. Az orvosoknak a Covid után sem volt idejük hátradőlni, sem feldolgozni a járvány okozta traumát – azt is elvárták tőlük, hogy a korábbinál is nagyobb fordulatszámon kezdjék meg a járvány idején elmaradt ellátások pótlását. Megviselt egészségügyi személyzettel, hozzá nem értő irányítással fordulunk rá egy esetleges következő világjárványra.


Életeket menthetett volna, ehelyett Orbán már 2020-ban eldöntötte, kik lesznek a járvány győztesei, kik a vesztesei
 

Életeket menthetett volna, ehelyett Orbán már 2020-ban eldöntötte, kik lesznek a járvány győztesei, kik a vesztesei

Szüksége van a Fidesz-tábornak a jó hírekre a háborús propaganda közepette, alighanem ezért készíttetett a kormány reklámfilmet a Covid sikeres legyőzéséről. Pedig életek múltak azon, hogy mint mindent, a járványhelyzetet is politikai harcként kezelték, és az EU, valamint az ellenzék megbélyegzésére használták fel. Öt év távolából ismét belpolitikai vita tárgya lett, ami 2020-ban és 2021-ben történt.


Akkorát ütött a Covid a magyar középosztályon, hogy azóta sem hevertük ki
 

Akkorát ütött a Covid a magyar középosztályon, hogy azóta sem hevertük ki

Sorozatos válságokat él át a világ és Magyarország is az elmúlt években, de van, amiben még most is velünk maradtak a Covid-időszak alatti krízis gazdasági hatásai. Az öt éve kitört járvány hatásait bemutató sorozatunk mostani részében azt nézzük meg, hogyan formálta át a gazdaságot 2020-2021, és milyen hatásai azok, amelyeket még olyankor is érzünk, amikor a világjárvány már távoli rossz emlék.


„Észrevettem, hogy a felvételi időszakában vagdosni kezdte magát” – a gyerekek mentális állapotán is nyomot hagyott a Covid
 

„Észrevettem, hogy a felvételi időszakában vagdosni kezdte magát” – a gyerekek mentális állapotán is nyomot hagyott a Covid

Az öt éve kitört járvány társadalmi, gazdasági hatásai jóval távolabb mutatnak, mint gondoltuk. A HVG új sorozatában ezt járjuk körbe különböző aspektusokból; most arról lesz szó, hogyan hatott a gyermekek és kamaszok mentális állapotára a koronavírus-járvány időszaka. Milyen kirívó esetekkel találkoztak a szakemberek? Mit lehet kezdeni az önsértéssel, és miért éppen a Covid lobbantott be mentális problémákat? Milyen nehézséget okozott a bezártság egy olyan kamasznak, akinek – amúgy – nincsenek lelki gondjai?


Technostressz, kiégés, home office – áldjuk vagy átkozzuk a Covidot azért, amivé a munkahelyek váltak?
 

Technostressz, kiégés, home office – áldjuk vagy átkozzuk a Covidot azért, amivé a munkahelyek váltak?

Az öt éve kitört járvány társadalmi, gazdasági hatásai jóval távolabb mutatnak, mint gondoltuk. A HVG új sorozatában ezt járjuk körbe különböző aspektusokból; ebben a cikkünkben arról lesz szó, hogy miként zajlott a kényszerűnek tűnő digitális átalakulás, amely nemcsak a munkaerőpiacra, a cégekre volt súlyos hatással, hanem a mentális állapotunkra is. Miért nem teljesen egyértelmű még ma sem a home office megítélése, hogyan változtak meg az elvárt vezetői és munkavállalói kompetenciák, és mi az a VUCA/BANI-világ, amelyben élünk? Szakértőket kérdeztünk.